10. rész

Sziasztok Drágák!
Meghoztam a következő rész, bár ez nem lett valami hosszú, de annál tartalmasabbra igyekeztem írni.
Egy szavazást is felteszem, mert kíváncsi vagyok, hogy mi a véleményetek a blogommal kapcsolatban. KÉREK MINDENKIT, HOGY VÁLASZOLJON!
A másik pedig NAGYON SZÉPEN KÖSZÖNÖM az eddigin nyolc féliratkozót. Remélem még leszünk többen is! :$ ♥
Szeretlek Titeket Drágáim!
Azt hiszem ennyit szeretnék mondani, ja nem még annyit hogy nélkületek ez a blog "becsődölt" volna s ezért kérlek titeket, hogy komizzatok! ;)

" Ha maguk sem tudjuk mit tegyünk, kérjük egy olyan segítségét aki ebben a dologban tapasztaltabb, mint mi.
De ha nincs kitől segítséget kérnünk? Akkor egyetlen esélyünk marad.
Az eszünkre vagy a szívünkre kell hallgatnunk.
De mi van akkor, ha a szívünk nem azt diktálja, mint az eszünk?
                                                                                                                          /Saját/

~ Justin szemszöge ~

Szememet nem tudom kinyitni, de mellettem hallok egy nagyon idegesítő csipogó hangot. Nem biztos nem az amire gondolok. A gondolataim össze-vissza cikáznak. Annyira erőlködök, hogy kinyithassam a szemem és megláthassam, hogy hol vagyok, hogy észre sem veszem a mellettem lévő aprócska lélegzet vételeket. Valaki mellettem van és azt hiszem alszik, de most meg egy másik hangot hallok ő szakaszosan veszi a levegőt, olyan, mintha sírna és most, hogy észbe kapok. Itt egy kéz a kezeim között, kicsit erősebben megszorítom az  egyik ujját és ijedten kikapja kezét a kezemből. Nem tudom mi történik körülöttem csak érzek és most valahol ez a mindenem.

~ Florensia szemszöge ~

Megszorította Pate ujját ez már csak jelent valamit az orvos, már bent van nála és nekem minél előbb el kell innen tűnnöm. Nem akarok vele találkozni, miattam van itt ahol most van és ez annyira bánt. De tudom, nem bujkálhatok az érzéseim elől, nem szabad és mindennél jobban észben kell lennem vagyis el kell mennem a lehető legmesszebbre. Nem szabad, hogy rám találjon, a családomnak nem is hiányoznék, barátaim úgy sincsenek. Nem hiányoznék én senkinek. Justinnak pedig sokkal egyszerűbb lenne az élete nélkülem és azt hiszem ez így is van rendjén. Én nem kellek neki úgy is csak kihasználna, de az már mindegy.
Elhatároztam a legelső géppel repülök Franciaországba. Úgy is megy a francia és ott legalább senki sem ismer.
Meg kell tennem az első lépést, el kell engednem őt, mert nem láncolhatom magam mellé, hiszen neki is van magán élete és én annak nem lehetek a része, hiába is kérdezte meg tegnap, hogy leszek-e a barátnője én ezt nem bírom vállalni..én leszek az a barátnő aki csak úgy eltűnik.
- Pate, ne haragudj, de nekem el kell mennem.
- Persze kicsim.  Remélem nem hozta rád a szívrohamot annyira. Köszönöm, hogy bent voltál vele, remélem, hogy még találkozunk.
- Én is - fájt kimondanom, de megtettem, mert senki sem tudott a tervemről csak is én. - Na, de megyek, szia.
- Szia.
Lassan baktattam a folyosón, mélyen magamba szippantottam a kórház fertőtlenítős illatát. Ez az utolsó nap itt, már csak egy gépet kell találnom. Elegem van az itt létből, nem szeret itt senki, mert különc vagyok, de majd egy nap meglátják, hogy ki volt ott velük.

Taxit fogtam majd azzal mentem egyenesen a repülő irányába, nem érdekelt senki csak egy valami, hogy minél messzebb legyek innen. Jegyem nincs az utazáshoz, de az már lényegtelen, majd valahogy szerzek vagy ott dolgozok majd  a reptéren. Ruháim otthon, de én csak menni és menni akarok, minél messzebb leszek tőle annál egyszerűbb lesz elfelejtenem. Nem akarok mást, csak feledni és feledni.
A taxis kitett a reptéren, pénzt nem kért, mert ez még az ingyenes körzetükben van nekik, szerencsére. Próbáltam nyugodtan besétálni az épületbe, de ez nagyon nem ment inkább csak futó lépésben. A saját érzéseim elől futok. Az üvegajtót egy óriási lökéssel megnyomtam és már bent is voltam. Senki nem volt rajtam kívül a csarnokban, még is ki lenne olyan hülye, hogy hajnali 3-kor egy repülőtéren szenvedjen? Hát, persze, hogy senki.
Oda mentem az egyetlen nyitva tartó pénztárhoz.
- Egy jegyet Franciaországba.


~ Justin szemszöge ~

A doki még mindig itt bent van és mondja a magáét, csak azt nem értem, hogy miért nem emlékszem arra, hogy hogyan kerültem ide. Egy valami nagyon rémlik, egy lány. Arca annyira édes volt és én azt hiszem, hogy szeretem, de miért nem tudom a nevét??
Annyira nagy homály van az elmúlt napokon.
- Hányadika van ma? - Kérdeztem meg az orvostól hirtelen felindulásból.
-   2-a, miért kérdi Mr. Bieber?
- Hónap, év?
- 2013 és október.